Előző oldal
|
|
 | Edzés után a mester magunkra hagyott bennünket, és a formális összeismerkedés után ért a legnagyobb öröm: megtapasztaltam hogy Attila rendkívül rokonszenves srác, akivel élvezet beszélgetni. Úgyhogy így is tettünk, és ahhoz képest, hogy azonnal indulni akartam, a következő 3 óra kellemes társalgással könnyedén elrepült (néhány téma a sok közül: mangák (mindketten rajongói vagyunk), japán filmek, a nyelvtanulás nehézségei - én semmit nem tudok, Attila viszont láthatóan remekül eltársalgott a többiekkel -, a lenyűgöző tókiói nyüzsgés, a japán lányok csinossága, pletykák, a versenyzőtársak szerencsejáték-szenvedélyéről, stb.) Panaszkodott egy, még bírkózó korában összeszedett
bokasérülésére, amely ugyan a nyári hőségben békén hagyta, de most újra kínozza. Persze jónéhány, a tökéletes járatlanságomat eláruló kérdésem volt a szumóval kapcsolatban is, Attila ilyenkor hősiesen leplezte a megdöbbenését, és mindenre készséggel válaszolt. |
 | Marasztalt, hogy ebédeljek velük, ennek nem tudtam ellenállni, ez tényleg életreszóló élmény. Elment hogy ezt megbeszélje a mesterrel is, aki hamarosan meg is jelent, és szívélyesen invitált az... "ebédlőasztalhoz", írtam volna, de japán szokás szerint a tatamira telepedve ettünk. Illetve ez sem pontos: a versenyzők a puszta tatamin ültek, de a mesternek (az asztalfőn) és nekem (a vendégnek, a mester mellett) kényelmes párna dukált. Nagyon jóleső érzés volt ezt a vendégszeretetet megtapasztalni. Az ebéd finom volt (csirkés-zöldséges-gombás leves, rizzsel). |
 | A versenyzőtársak Attilától kérdezték, meddig maradok, mert akkor lehetne a délutáni pihenő idejére valami közös programot csinálnunk. Erre idő hiányában sajnos már tényleg
nem tudtam igent mondani, így a társaság nélkülünk széledt szét. A mesternek - mielőtt elbúcsúztunk volna egymástól - odaadtam professzorom kis ajándékát, néhányan elmentek pacsinkózni (itteni népszerű szerencsejáték), Attila pedig az emeletre kísért, ahol megmutatta a hálótermet, ahol a versenyzők - mint egy határozatlan idejű edzőtáborban - együtt laknak. Hatalmas terem, tipikus - a szemnek igen megnyugtató - japán stílusban kialakítva: a padlón tatamik, szinte minden fából van, az összegöngyölhető fekvőhelyek és a tolóajtók miatt nagyon hatékony a helykihasználás, rengeteg a derékszög (még a világítótestek is téglalapok). |
Attila adott néhány szuvenírt, 4-féle kis kulcstartószerűséget, amiket mobiltelefonra lehet aggatni (nagy japán divat), mindegyiken 2-2 híres szumós alakja látszik. Lenyűgöző volt a barátságosság, ahogy megmutatott mindent. Búcsúzóul még a faliújságról is levett egy lapot, amelyen a beya összes versenyzőjének fényképe és adatai szerepeltek, ezt is megkaptam
(kérésemre Attila aláírásával). Összefoglalva: ezeken az edzéseken rendkívül érdekes világgal találkoztam, és bár ezután sem vagyok a szumó kifejezett rajongója, sokkal nagyobb rokonszenvvel nézem ezt a sportot, Attilának pedig a drukkere lettem. |
Előző oldal |
|