Sapp vs Akebono - most már hivatalos
2003. november 13.

Vissza a Cikkek indexhez

Múlt héten hatalmas érdeklődéssel kísért sajtókonferenciára került sor a tokiói Imperial Palace Hotelben, melyen a sajtó képviselői előtt hivatalosan is bejelentették, hogy a szumoból visszavonuló Akebono a "Vadállat" becenévre hallgató Bob Sapp ellen fog bemutatkozni az idei Szilveszter estéjén, a K-1 szériában. [PTM]
Akebono a hawaii Oahu szigetén született, Chad Rowan néven. Harcos nevét (Akebono) 1993-ban kapta, mikor az első "nem japánként" szerzett Yokozuna (Nagy Bajnok) rangot, mely mindmáig az aktív Szumo-harcosok legnagyobb elismerése. Kilenc évig láthattuk Yokozunaként, mely idő alatt 554 mérkőzést vívott. Ezek közül 432 alkalommal hirdették ki az ő győzelmét... (a magyar Szumo.Hu honlap szakírója szerint Akebononak valójában 564 meccse volt, ebből négyen nem állt ki sérülés miatt, egy meccsen pedig ellenfele nem volt ott - szintén sérülésből kifolyólag - s győzelmeinek valós száma 438).

"Szeretném bejelenteni, hogy én, Taro Akebono, november 5-én távoztam a Japán Szumo Szövetség tagjainak sorából, mely a mai nappal véglegessé vált" - mondta az erőtől duzzadó Akebono. - "Mostantól, a K-1-ben új irányt vesz hivatásos harcosi pályafutásom. Ezúton szeretnék köszönetet mondani támogatásukért a Japán Szumo Szövetségnek és Azumazeki ojakatának [Akebono egykori mestere], és mindenkinek a K-1 szervezetnél."

Akebono K-1 debütálása nagy szenzációnak számít... A sajtókonferencián több, mint 300 újságíró jelent meg, valamint az élőben közvetítő japán televízió és a K-1 közvetítési jogát birtokló broadcaster, az NHK. Összességében 23 kamera rögzítette a 34 esztendős Yokozuna nyilatkozatát, aki bejelentésével minden idők legnézettebb K-1-es sajtótájékoztatóját produkálta (még Tyson szerződéskötése sem keltett ekkora visszhangot).

A láthatóan harci lázban égő Akebono elmondta, hogy olyan harcosoktól tanulta a K-1 technikáit, mint Francisco Filho és Ray Sefo.

A K-1 szövetség képviselője bejelentette, hogy Akebono bemutatkozó mérkőzésére a "Dynamite 2003" eseményen kerül sor, melyet Szilveszter éjszakáján rendeznek meg.
A konferencián megjelenő Bob Sapp szokatlanul visszafogottan nyilatkozott: "Nagy büszkeséggel és izgalommal tölt el, hogy nem más lesz az ellenfelem, mint a korábbi szumo-bajnok Akebono."

A televíziós közvetítés japán szakértője a szünetekben elmondta: nem lehet probléma Akebono számára a K-1-ben kritikus fontossággal bíró rúgások alkalmazása. Mint mondta, a korábbi szumo-harcos mindig is igen ruganyos és hajlékony volt, amit az általa többször is bemutatott "Shiko" elnevezésű, látványos szumo szertartás is bizonyít.

A K-1 szervezet képviselője arról is beszélt, hogy a Mike Tyson debütáló mérkőzéséről folyó tárgyalások némileg lelassultak a gála közvetítési jogdíjaiból származó részeseések körüli vélemény-ütközések miatt. ennek értelmében Tyson ebben az évben már biztos nem lép ringbe K-1 rendezvényen...
 
Papp Tamás Marcell
 
Forrás: Szorító.Hu