• Eredeti neve: Chad George Haaheo Rowan
  
• Honosított neve: Akebono Taró
  
• Született: 1969. május 8-án, Wainamalóban (Hawaii, USA)
  
• Családi állapota: nős, felesége Christina Reiko Kalina
  
• Kislánya: Caitlyn Reina Nanikohalakaainakupuna
  
• Kedvenc étele: a mama sütötte hús
  
• Hobbijai: zenehallgatás
  
  
• Az első szumómérkőzés: 1988. március
  
• Az első dzsúrjó mérkőzés: 1990. március
  
• Az első makuucsi mérkőzés: 1990. szeptember
  
• Legmagasabb elért rangja: jokozuna
  
• Tornagyőzelmek száma: tizenegy
  
• Különdíjai: 4 sukun-só, 2 kantó-só
  
• Visszavonult: 2001. január 27.
  A mérkőzések adatai saját forrásból származnak!

  Képek a Fotóalbumból

  Akebono, hawaii, ír és kubai ősök leszármazottja, 1969. május nyolcadikán született. A hawaii Wainamalóban nőtt fel. Szerette a különböző sportokat és játszott a helyi baseball és kosárlabda bajnokságokban. A Kaiser gimnáziumban kosarazott, majd később a Hawaii Pacific University-n is, ösztöndíjasként. "Nem igazán a tanulás miatt jártam az iskolába. Sok órát kihagytam, de azért mindig be tudtam fejezni az osztályokat. Még le is tudtam volna vizsgázni, de az úgyse jelent semmit. Valójában a kosárlabda miatt jártam oda". Nem egészen egy évvel később személyes ellentétei támadtak az edzővel, ezért otthagyta őket. A család egy barátja ekkor mutatta őt be Azumazeki ojakatának (Jesse Kuhauluának, avagy a volt Takamijamának). Chadet nagyon szerette volna a szumót kipróbálni, de Azumazeki szerint a tizennyolc éves, 196 centis és 140 kilós fickó túl magas volt ahhoz, hogy birkózó legyen. Az alacsonyan lévő testsúlypont az egyensúly kulcsa, ezért Azumazeki inkább Chad alacsonyabb öccsét, George-ot akarta beszervezni, aki a maga 186 centijével és 118 kilójával ideális szumós alkattal rendelkezett. De George még iskolába járt, ezért Chad, aki megígérte, hogy keményen dolgozik és nem adja fel, befogadtatott. Egyetlen bőrönddel indult el 1988-ban az új, japán életbe.

  Rowan 1988. márciusában mutatkozott be, akkor még Daikai (Nagy Tenger) néven. Nagyon nehéz volt hozzászoknia a kimerítő szumóélethez. Az első hat hónapban minden nap felhívta édesanyját, majd álomba sírta magát. "Azt hittem, férfi vagyok, de csak egy csecsemő voltam akkoriban. El kellett felejtenem mindent, amit az első tizennyolc évemben megtanultam Hawaii-ban és elölről kellett kezdenem az egészet. Még ha ki is akartam volna lépni, nem tehettem volna meg. Ha megtettem volna, mindenki azzal gyötörte volna a szüleimet, hogy 'Hogy lehet ilyen nagy fiatok, aki a világon semmire nem képes?'. Meg kellett mutatnom mindenkinek, hogy igenis végig tudom csinálni". Mindennek a tetejébe a szigorú rangrendszert volt talán a legnehezebb megértenie. "Nem tudtam felfogni, hogy 15-16 éves kölykök milyen jogon parancsolgatnak nekem, miért kell nekem őket kiszolgálnom, miért velem pucoltatják a vécét. Csak azért, mert ők hamarabb léptek be a hejába, szenpai avagy afféle elöljárói 'jogokkal' rendelkeztek." 

  Rowan a küzdőtéri nevét Akebonóra (Hajnal) változtatta és gyorsan haladt előre a ranglétrán. 1990. márciusában felkerült a dzsúrjó osztályba és Azumazeki első szekitorija lett. Valamivel több mint két évvel később 13 győzelemmel megszerezte első bajnoki címét. Ózeki rangba való előléptetése után egyre erősebb és erősebb lett. Az ő erőteljes harci stílusa kezdte uralni a mezőnyt. A legtöbb mérkőzésen az ellenfeleknek semmi esélye nem volt, mert azonnal, pár másodpercen belül kitolta, kicsapkodta őket a körből. 1992. novemberében, majd 1993. januárjában egymás után két tornán is győzött és ő lett az első külföldi, akit a hivatásos szumó csúcsára, a jokozuna rangba emeltek. Valószínűleg még csodálatosabb teljesítmény az, hogy ez az amerikai rikisi lett a szumó történetében a legrövidebb idő alatt jokozuna.

  1993. január 27-én Akebono hivatalosan is a sportág 64. jokozunája lett. Udvarias japánsággal így nyilatkozott ekkor: "Alázatosan fogadom a megtiszteltetést, és megígérem, hogy nem hozok szégyent a Nagy Bajnoki címre". Másnap a tokiói Meidzsi-szentélyben háromórás szertartás keretében iktatták be. Itt viselte az első cunát (a kötél-övet a derekán). Négyezer rajongó és kíváncsiskodó néző előtt mutatta be az első dohjóirit (bevonulási ceremónia), hősiesen tűrve a hózáport is. 

  Előléptetése után élete olyan lett, mint a halé az akváriumban, mindig szem előtt van, mindenki őt figyeli. Elég nagy nyomás és felelősség nehezedik rá, de ő a visszafogott stílusával elég jól tudja ezeket kezelni. Akár győz, akár veszít, az újságírókkal tisztelettel beszél és minden kérdésüket megválaszolja. Sokat játszik gyerekekkel és csak ritkán tagadja meg, hogy autogramot adjon. Segít az alacsonyabb rangú birkózóknak és gyakran hívja meg őket saját költségén. Akebono csak azt sajnálja, hogy nem tud gyakrabban hazalátogatni (fenntartja a kapcsolatait Amerikával, kábeltévé, videó, CD-k segítségével).

  Sajnos Akebono immár 210 kilós súlya meglátszik az utóbbi évek teljesítményén is. 1994. júniusában mindkét térdét megoperálták. Bár az műtétek sikeresek voltak, az orvosok fogyókúrát írtak neki elő. A hatalmas felsőteste miatt nagy nyomás nehezedett a térdeire. Akebono intenzív diétába és gyakorlatozásba kezdett. Két egymást követő tornát is kihagyott, de az 1995. márciusi tornára visszatért, hogy megszerezze a győzelmet.

  Akebono folyamatos sérülései nagyon lerontják eredményeit, nehezítik a győzelmeket. Ő is kíváncsi, hogy meddig folytathatja még abban a sportágban, amelyet annyira szeret. Vissza akar térni a rendes kerékvágásba és újra győzni akar. Az élet a csúcson, jokozunaként, nagyon nehéz. Ha nem nyersz, szinte erőszakkal kényszerítenek a visszavonulásra, hogy ne hozz szégyent a jokozuna címre.

  De nem kell még leírni Akebonót. A nagydarab birkózó azt mondja, maradt még egy kis benzin a tankjában, hogy megpróbáljon megnyerni még néhány tornát. Eredményeitől függetlenül, mint az első nem japán jokozuna, Chad Rowan mindenképpen szumótörténelmet írt.

  Akebono a 2001. januári torna után visszavonult. A hajlevágási ceremóniát 2001. szeptember 29-én tartották a Kokugikanban, a szumócsarnokban. Akebono, illetve ezentúl Akebono ojakata ott maradt az Azumazeki-bejában, hogy a fiatalokat segítse, és megtanítsa őket azokra a fortélyokra, amelyek őt is sikeressé tették.