Noha maga a szumómérkőzés általában néhány másodpercig tart csupán, hosszú, rituális előkészületek előzik azt meg. A birkózók lábaikat oldalirányban magasra felemelik, majd hatalmas dobbantással eresztik le. Így ijesztik el a küzdőtér körül ólálkodó gonosz szellemeket. A műveletet a másik lábbal is megismétlik, és ezt többször is eljátszhatják. Majd belemarkolnak a sarokban álló, sót tartalmazó kosárba, és hatalmas adag sót szórnak a küzdőtér közepébe. A rekordot állítólag a nemrég visszavonult Mitoizumi tartja, aki, mondják, hatalmas tenyerébe 60 deka sót is fel tudott markolni. A rajongóknak a Nagy Sószóró Bajnok visszavonulása után sem kell unatkozniuk, már megvan Mito méltó utódja, Kitazakura személyében.

  A sószórás hagyománya a sintó vallásból ered, ahol a só, mint a megtisztítás eszköze játszik nagyon fontos szerepet. A birkózók a sószórással tulajdonképpen a küzdőteret tisztítják meg a nem oda való dolgoktól. Például a maradék ártó szellemeket is el lehet ilyen módon űzni.

  A legtöbb mérkőzés a kezdetnél, a tacsi-ai pillanatában dől el. A tacsi-ai jelentése: küzdőszellemet árasztani magunkból az ellenfél felé, miközben mereven szembenézünk vele, keressük az összehangolt időzítést, hogy a mérkőzést elkezdjük. A rikisik bármikor kezdhetnek, amikor kölcsönösen (fenntartás nélkül) megegyeznek ebben.

  A régi időben nem korlátozták időben a tacsi-ait. Ahogy az várható volt, voltak olyanok, akik nem indultak meg, az ellenfél kínzásának taktikáját választva és a tacsi-ai akár tíz percig vagy még tovább is eltartott. Így az utolsó mérkőzés az éjszakába is elnyúlhatott. Most minden tacsi-ainak időhatára van, ez a rádióközvetítések kezdetekor lett bevezetve. Úgy rémlik, a limit 3 perc volt. Ez változó, a TV-közvetítés 18 órai befejezése tartható. 1950-től a tacsi-ai korlátok a következők voltak: Makuucsi 4 perc, Dzsúrjó 3, Makusita 2 perc.

  A startidő akkor érkezik el, amikor a gjódzsi megfordítja a gunbait (harci "lapát" v. legyező), ezt "Gunbai-o kaeszu"-nak (a gunbai megfordításának) nevezik. Az időt az egyik simpan (a dohjó mellett ülő döntőbíró) méri. Az első és legláthatóbb jele az idő eljövetelének az, ha a jobidasi feláll és értesíti a rikisit. A jobidasik azok a segítőtársak, akik a rikisi nevét kikiáltják, ütögetik a farudakat (hjósi-gi), felseprik a dohjót és mindenféle egyéb feladatokat végeznek. Ők építik fel a dohjót is a sorozat előtt.

  Még ha el is érkezett az idő, még mindig a rikisiken múlik, hogy pontosan mikor kezdjék. Most már nem hagyhatják el a dohjót, hogy sót vagy vizet vegyenek magukhoz. Ha valaki elővigyázatlanul kilép, automatikusan elveszíti a mérkőzést. Volt néhány ilyen baleset a múltban. Az összecsapás kezdetét részben a dohjót érintő kezek jelzik; mindkét rikisinek mindkét kezével érintenie kell a dohjót a kezdés előtt.

  Téves kezdés (matta) van, ha az egyik rikisi a másik előtt indul meg. Ezért 100,000 jen büntetést kell fizetni: az egyik vagy mindkét rikisit megbüntetik, későbbi ítélettől függően. Általában azt büntetik meg, aki korán indul el, mert nem áll összhangban a másikkal (kokjú-o avaszeru).

  Ha a rikisik megkezdik a viadalt, a kimenetelt a 70 kimarite egyikével lehet leírni, a technikát leíró osi, jori, nage és egyéb szavakkal párosítva.

  A mérkőzés folyamán a gjódzsi úgy jelzi a birkózóknak, hogy még játékban vannak, hogy azt kiáltozza: "Nokotta!" . Amikor a rikisik átkarolásba mennek át, a gjódzsi "Joi, hakkejoi" kiáltásokkal bátorítja őket mozgásra. A gjódzsikról, ruházatukról és arról, hogy mit kiabálnak még mérkőzés közben, "A bírók" című oldalon olvashatsz (elérhető a bal oldali menüből).

  Előfordul, hogy a két rikisi egyszerre kerül a dohjóra, vagy egyszerre repülnek le róla, a gjódzsinak pedig jeleznie kell, hogy ki a győztes. Az esemény helyszínéhez legközelebb ülő bíró (sinpan), vagy a mérkőzésére várakozó birkózó (hikae-rikishi) kézfelemeléssel jelez, azt kiáltja: "mono-ii" és a sinpanok felmennek a dohjóra, hogy megvitassák a helyzetet (ha egy rikisi jelzett, ő akkor sem mehet fel a dohjóra, csak az öt sinpan és a gjódzsi). A tanácskozás kimenetele lehet: a játékvezető felülbírálása, döntésének helybenhagyása vagy a két rikisit felszólítják, hogy játsszák újra a mérkőzést.

Kacsi-kosi elérése

  A középmezőnyben küzdeni, a győzelmek egyszerű többségét megszerezni a célja a rikisinek. A túl sok győzelem nagy előrelépést eredményez és a következő basón kemény társaságba keveredhet az ember. A sorozat utolsó napján (szensúraku) még a döntetlen eredményű (7-7) rikisinek is van esélye az előrelépésre egy nyolcadik győzelemmel.

Az újrajátszás rendszere

  Ha két vagy több rikisi döntetlenre fejezi be a basót, vagyis ugyanannyi mérkőzést nyertek meg, úgynevezett kettei-szent (újrajátszást) hajtanak végre. Nem számít, hogy hány rikisi áll döntetlenre, az egyedüli út egy rikisi számára, hogy nyerjen, az, hogy sorozatban megveri az összes többit. Így, ha csak két rikisi áll döntetlenre, egy mérkőzés lesz, és a győztes nyeri a júsót.

  Ha három rikisi áll döntetlenre, sorsot húznak három papírlapból: Higasi (kelet), Nisi (nyugat) és egy kör áll rajtuk. A Kelet és Nyugat rikisi megmérkőzik egymással, aztán a győztes megküzd azzal, aki az előző mérkőzésből kimaradt. Ez addig folytatódik, amíg egy rikisi kétszer egymás után nem győz. Ha négy rikisi áll döntetlenre (ez néhányszor előfordult már), sorsot húznak, és addig küzdenek, amíg egyikük egymás után háromszor nem nyer.

  Ez áll az eredeti szövegben (persze nincs kizárva, hogy valamit rosszul értelmeztem). A gyakorlatban ez úgy történik (lásd pl. az 1997-es Haru Basót), hogy a 4 rikisi sorsot húz, majd a 2 pár megmérkőzik egymással. A két mérkőzés győztese ezután egymással küzd meg, és ennek a küzdelemnek a győztese nyeri a tornát.

  Amikor öten állnak döntetlenre, sorshúzás után 2-2 rikisi mérkőzik meg egymással, majd az egyik győztes (a sorsolástól függ, hogy ki lesz az) megküzd a kimaradt, ötödik rikisivel. Ennek a mérkőzésnek a győztese fog birkózni a másik mérkőzés győztesével. Ennek a küzdelemnek a győztese nyeri a tornát. (Ha ez így nem világos, lásd az 1996-os Kjúsú Baso Eredményét.)

A kinbosi és a különdíjak

  Ha egy maegasira rangú rikisi legyőz egy jokozunát, ez a jegyzőkönyvekbe és a fizetési könyvbe úgy kerül be, mint "arany csillag" győzelem. Jelenleg (2021 eleje) Ichinojo tartja ezek rekordját, 8-cal. A hetvenes évek népszerű szekivakéja, a hawaii Takamiyama 12-t ért el pályafutása során. A 2000-es évek egyik legnépszerűbb rikishije, Akinoshima pedig 16-ot.

  A Makunoucsi osztály ózeki alatti rangú bármely szekitorija, aki kacsi-kosival végez, a 3 különdíj (szansó) bármelyikére esélyes lehet. Ezek a díjak két vagy több rikisi között is megoszthatóak, vagy akár ki sem adják őket. Ezek a következők:

  Sukun-só: A Kimagasló Teljesítmény díja avagy a győztesgyilkosok díja. Általában az kapja, aki legyőzi az aktuális tornát vezető birkózókat, általában egy jokozunát, ózekit vagy a legutóbbi júsó győztest. Minél magasabb rangú a legyőzött ellenfél és minél több győzelme volt addig, annál több sukun-pontja gyűlik össze az ügyes rikisinek. Még ha le is győz minden jokozunát és ózekit és szekivakét, ha a végén csak hét győzelmet szerez, nincs különdíj.

  Kantó-só: A Küzdőszellem díja. Ha egy rikisi erőfölényt mutat a hon-basón, a Kjókai kiadhatja ezt a díjat. Tíz győzelem szükséges ennek a díjnak az elnyeréséhez. Ha egy rikisi új a Makuucsiban és már az első tornáján legalább tíz győzelmet ér el, az automatikusan garantálja a különdíjat. A többieknél feltétel, hogy legalább tíz magasabb rangú birkózót győzzenek le. Az a birkózó, aki végig versenyben áll a tornagyőzelemért, szintén részesül különdíjban. Ha jogosult a ginó-sóra, akkor inkább azt adják ki neki, az sokkal tekintélyesebb.

  Ginó-só: A Technika díja. A baso során felmutatott kimagasló szaktudást díjazzák vele. Legalább nyolc, technikailag tökéletes győzelem kell hozzá. Nem feltétlenül egy csokor különféle kimarite (győztes technika), hanem inkább magas színvonalú szumó, és fontos, hogy a rikisi nagyon jó összbenyomást tegyen. A lényeg az ellenfél fölé kerekedés - de nem pusztán az erő segítségével.