Minden rikisi egy hejához tartozik, avagy szumó "istállóhoz", egy vagy több ojakata gyámkodása alatt. Az egyik ojakata ugyanazt a nevet viseli, mint a heja és ő a vezetőedző. Általában a felesége (okamiszan) intézi a heja mindennapos ügyeit. Öt Ichimon (heja-csoport vagy -család) van a Szumó Kjókaiban. Több mint ötven heja van és minden heja tartozik egy csoporthoz, kivéve a Takadagava-beját, amelyet 1998-ban az ojakata renitens magatartása miatt kizártak az icsimonból. 105 ojakata van és három icsidai tosijori (élethosszig tartó engedély egy jokozuna részére). Az icsidai neveket három egykori népszerű nagy bajnok, Taihó, Kitanoumi és Takanohana birtokolja. Amíg a többi nevet továbbadják másoknak, ez a három megszűnik, eltűnik, ha a volt jokozunák visszavonulnak.

  A heják listáját az ojakaták, bírók, segítők és természetesen a birkózók nevével, a Nihon Sumó Kyókai oldalán találhatod meg.

Tosijori-kabu

  Ha a rikisi késztetést érez az utánpótlás nevelésére, még szekitori korában megkéri az ojakatáját, hogy szerezzen neki engedélyt arra, hogy visszavonulása után megnyithassa saját hejáját. Amikor megszerzi az engedélyt, hozzálát az ígéretes jövőbeli rikisik toborzásához. Amíg ez a szekitori még aktív, megkéri az ojakatát, hogy felügyelje az újoncokat. Visszavonulása előtt valamilyen módon meg kell szereznie a tosijori-kabut. Két szokásos módja van a kabu megszerzésének: öröklés útján szerezni (az apától vagy más férfi rokontól) vagy készpénzért megvásárolni. Amikor a szekitori visszavonul, a Szumó Kjókai-hoz folyamodik az engedély megszerzéséért.

  Hogy elindítson egy szumó heját, birtokolnia kell egyet a 105 érvényes tosijori-kabuból. Továbbá legalább két rikisivel kell rendelkeznie, mint tanulóval, a jelenlegi heja tulajdonosának hozzájárulásával, végül meg kell kapnia a Szumó Kjókai engedélyét. Azután jó sok pénzt kell szereznie és egy épületet, hogy legyen hol lakni, edzeni és a szumóedzésekhez szükséges felszereléseket legyen hol tárolni. A telekárakat figyelembe véve egyre nehezebb napjainkban Tokió belvárosában heját építeni. Néhány heja Tokión kívül van. Így Csiba (Iszegahama, Ónaruto, Naruto, Macugane, Micsinoku), Ibaraki (Sikihide), Szaitama (Irumagava, Minato) tartományokban, de még Jamanasiban is (Hanakago). Tokióban a legnépszerűbb szumóbeja körzet a Szumida kerületi Rjógoku, ahol a szumócsarnok, a (Kokugikan) is található.

  Csak ezeknek a rikisiknek áll módjában intai-t végezni (visszavonulni az aktív szumózástól). Kétféleképpen lehet elhagyni a szumót: intai és haigjó útján. Amikor a rikisinek már van joga tosijori-kabuhoz (joga van ojakata nevet használni), választhatja az intait. De ha nem engedheti meg magának, haigjóra kényszerül. Ez azt jelenti, hogy elhagyja a szumótársadalmat. Hogy közel maradjon a szumó világához, lehet egy heja önkéntes segítője, konyhai jártasságát kamatoztathatja egy csankó (szumó stílusú párolt hús) étterem megnyitásával, vagy edzhet amatőr szumóbirkózókat.

  Tosijori-kabu nélkül még egy jokozuna sem maradhat a Szumó Kjókai-ban, de még akár egy dzsúrjó rikisi is maradhat, mint ojakata, ha elég pénze van. Az egyetlen követelmény a tosijori-kabu vásárlásánál a dzsúrjó vagy magasabb rang kivívása.

  Ha jó oka van rá, a Szumó Kjókai-nak jogában áll megfosztani a tulajdonost a tosijori-kabutól. Ilyen volt Wajima jokozuna (Hanakago ojakata) esete. Le kellett mondania, mint ojakatának, aztán profi nyugati stílusú birkózást űzött. Egy, kétes tevékenységű kölcsönzőknek való tartozás visszafizetésekor járulékként szumó okmányait is eladta. A Kjókai visszavásárolta a kabut a kívülállóktól, Wajima pedig kegyvesztett lett.

Élet a szumóbejában

  Ha összehasonlítjuk azzal a magas életszínvonallal, amelyet a japánok jelenleg élveznek, a szumóbejában feudális viszonyok uralkodnak. A rikisik mindennap a saját hejájuk dicsőségére és hasznára kell, hogy harcoljanak. A nap kora reggel kezdődik, amikor a legalacsonyabb rangúak ébrednek, edzenek egy keveset, mielőtt elvégeznék kijelölt feladataikat, mint pl. az épület kitakarítása és a napi főétkezés (csankó) elkészítése. Mindenki, aki a hejában él, megtanulja a fárasztó aprómunkát, egyesek úgy megtanulnak főzni, hogy miután visszavonulnak a szumótól, rjokant (japán stílusú fogadó) vagy éttermet nyithatnak, ahol csankó-nabét, ezt a rikisik üzemanyagául szolgáló főtt húsos ételt szolgálják fel.

  A magasabb rangú rikisik jóval elfogadhatóbb órában jelennek meg, és megkezdik az edzést, amely 4-5 óráig is tarthat. Nem szokatlan, hogy egy jokozuna vagy más rikisi átjön egy másik hejából és részt vesz az edzéseken, nemcsak azért, hogy figyelemmel kísérje a versenyt, hanem mert a jokozuna kötelessége, hogy minden rikisit segítsen a tanulásban.

  Csak ha jól végezték dolgukat és megéheztek, ülhetnek le enni a heja lakói. Ezt is rangsor szerint végzik. Először az ojakata ül le, majd a magas rangú rikisiket a kezdők sorban kiszolgálják. Bár az étel mindenki számára elegendő, az ételhez való korábbi leülés és a jobb falatok kiválogatásának előjoga erősen ösztönzi a rikisiket a ranglétrán való előrehaladásra.

  A nagy délutáni étkezés után a rikisik lefekszenek szundikálni. Ez az egyik oka, hogy ilyen nagyra nőnek: a kalóriák hamarabb gyarapítják a súlyt, mielőtt az izmok hajtóanyagává válhatnának. Amikor felébrednek, nem kevésbé kimerítő edzés következik, talán inkább a technika, mint a nyers erő és az alapvető lábmozgás kihangsúlyozása. Aztán felszolgálják az esti ételt, amely kisebb mennyiségű, mint a főétkezés.

  Csak ezután van a rikisinek egy kis szabadideje, ekkor sétálnak a környéken, esetleg moziba mennek vagy isznak. Amikor elérkezik a takarodó ideje, a nős rikisik hazamennek a családjukhoz, az általában a heja közelében levő lakásukba; az egyedülálló szekitorik a heja szobáiban laknak, az alacsony rangú desik közös hálótermekben alszanak.

  A külföldieknek kötelező a japán nyelv és kultúra tanulása; az ojakata és felesége dolga, hogy az ígéretes külföldi rikisik honvágy vagy depresszió miatt ne legyenek kitaszítva a szumó nyers világából.